Egyéb bel – és kültéri termékek

Galériák

Kicsi a helye? Toldja meg egy galériával!
Legyen szó gyerekszobáról, nappalival kombinált hálószobáról, vagy csak arról, hogy igen magas a lakás belső tere – érdemes a galéria lehetőségét megfontolni. A hely optimális kihasználásán túl, más előnye is lehet egy galériának. Például, ha a lenti helység szép, mindig rendezett, a galérián pedig a gyerekjáték, vagy épp a pizsama és a vánkos az úr, az még „bocsánatos bűn”. Komolyra fordítva az is megfontolandó szempont, hogy a megfelelően megválasztott galéria plusz életteret biztosít, de nem építési engedély köteles segítője mindennapjainknak.

Lépcsők

A fent említett galériához, de akár emeletre, tetőtérre, vagy más bel – és kültéri felhasználásra is készíthetünk lépcsőket. A hely adottságai mellett fontos figyelembe venni a biztonsági szempontokat, ami a lépcsőfokok nagyságától kezdve, a beépített fordulók – pihenők mellett a korlátokat is jelenti. Szintén meg kell vizsgálni egy lépcső kialakításánál, hogy bel – vagy kültéri felhasználásra kerül, illetve gyakori, vagy eseti forgalom lesz rajta. Ezekhez kell mind az anyagokat, mind az esetleges felületkezelési módokat megválasztani.

Előtetők, terasz födémek

Amennyiben jól választ, mindig megóvja Önt esőtől, hótól, naptól az előtető, vagy egy esztétikus terasz. Legyen az a háza bejáratát díszítő fa szerkezet, esetleg csak árnyékoló fa vázszerkezet, vagy talán teljes védelmet nyújtó zsindelyes burkolat a terasz felett. Önnel közösen megtervezzük a színben, méretben és kivitelben legmegfelelőbb rendszert, ami elbírhatja a rá nehezedő későbbi feladatokat (pl.: napelem) is.

Gépkocsi beállók, fedett kerti pihenők

Házat vett, de nincs garázs? Van garázs, de kicsi és a párja is fedett helyet keres autójának? Hívjon bennünket, hogy a helyszínen egyeztetve megoldást találjunk erre! Mindemellett még rengeteg felhasználásra javasolt egy esztétikus kivitelű fedett, fa-szerkezet, ami például: közös családi események színtere is lehet, vagy árnyékot tarthat, míg a gyerekeink játszanak alatta, de akár a bicikliket és csónakunkat is tárolhatjuk alatta.

…és még sok más érdekesség…

Lássunk néhány érdekességet, amivel színesíthetjük, vagy praktikusabbá tehetjük lakókörnyezetünket.
Mit szólnának például, ha a fent említett, reprezentatív kerti pihenőhöz készítenénk Önöknek színben, kivitelben megfelelő kerti bútort? Esetleg lenne grillezés is a kertben, amihez a tűzifát egy erre a célra épített, szépen kialakított fa tárolóból hoznák? Arra is kitérhetünk, hogy az évek során felhalmozott szerszámot, kerti eszközt hová tehetné, ha már nem fér el a garázsban? Nosza, építsünk egy kis kerti faházat, mert a barkácsáruházban éppen nem lehet kapni színben, méretben megfelelőt. Esetleg nem szeretne standard beton, vagy tégla kerítést drótfonattal? Tervezzünk Önnek egyedi fakerítést, ami színben és kivitelében harmonizál lakókörnyezetével.
Figyelmébe ajánljuk még a kültéri lépcsőjének korlátját is, ami szépen faragott oszlopokkal díszítve nyújt támaszt a közlekedőknek.

Könnyen lehet, hogy nem jutott minden eszünkbe, ezért kérjük keressen bennünket kérdéseivel!

Tovább a teljes galériába…